Ahoj, sziasztok, Boldog Újévet Mindenkinek!
Kétszeresen boldog évkezdet ez nekem, mert nem egészen egy év elteltével már van is egy Olvasóm, sőt Hozzászólóm, Bíztatóm!
Köszönöm, kedves bng!
Így utólag bevallom: erre vártam a folytatással, hiszen magának nem írogat az ember, merthogy a gondolatok úgy is ott vannak a ember fejében. Úgy gondoltam, ha lesz legalább egy Valaki, aki dokumentálhatóan érdeklődik a téma után, folytatom.
És bekövetkezett...
Tehát új év, új fogadalom (és immár nem csak magamnak szól...): legalább havonta egyszer, de ha van időm és kedvem (és természetesen megfelelő téma is), akár sokkal sűrűbben írok majd, mert hogy így már kettecskén vagyunk: Én és az Olvasóm (elnézést az Én központú megközelítésért, de félre az udvariassággal, emberek vagyunk :-)) ,
Na de ennyi örömködés talán elég, térjünk vissza a főtémához.
Miért is fontos év számomra 2009 a tisztesség témakörében?
Mert tele lesz kihívásokkal.
Hátra és előre tekintve úgy tűnik, kemény év lesz: a világban nő a baj, akad probléma bőven.
Már eljött a Pénzügyi Válság (egyesek szerint a Nagy Gazdasági Világválsággal együtt), ami miatt sokan szegényebben találtuk magunkat - mások mohósága miatt. Rögtön év elejére kaptunk egy Közel-keleti Háborút, ahol emberek halnak meg más emberek kezétől - talán megmondhatná valaki, mi miatt. És itt van a Gázháború (cc. Index, bár remélem csak szócsaták lesznek benne), ami miatt emberek fáznak - egy elszámolási vita miatt?
Ne legyen igazam - ez még csak a kezdet. Lehet még rosszabb is. Hiszen itt van Globális Felmelegedés, jöhet az évek óta várt Világjárvány, vagy a Terroristák törnek ismét a világra?
Az ilyen nehéz időkben szinte minden gondolkodó ember kérdéseket tesz fel: hogy éljem túl? Hogy jövök ebből ki a legjobban? Miért megy jobban annak a sötét ablakú BMW-snek, ott jobbról előzve a buszsávban, mint nekem?
Hogyan is csináljam az életem, mit csináljak másképp, hogy jobb legyen?
És ezeket a folyton-folyvást felmerülő kérdéseket mindenki meg is válaszolja a maga módján. Persze mindenki máshogy.
Nem az én tisztem eldönteni a jó és rossz választ, nem is ez a célom.
Hanem az a célom, hogy - Veled együtt, kedves Olvasóm - tegyük fel a fontosabb, minket érdeklő kérdéseket és válaszoljuk is meg a legjobb tudásunk szerint. Akár másoktól lopott gondolatokkal.
Hogy valaki, akinek nincs ideje-energiája ezeken a kérdéseken gondolkozni, kapjon alternatívákat - ha vannak. Hogy én is kapjak alternatívákat. Hogy mindannyian kapjunk megerősítést egymástól: nem mindig a könnyebb út az igazi.
Hiszem, hogy vannak sokak számára elfogadható, általános válaszok. Amik útmutatást adhatnak a kérdések megválaszolásában.
Hiszen létezik ez a szó: Tisztesség. Csak nem véletlenül került a szótárba...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.